Apám
Még születésem előtt meghalt az apám.
Ez nem volt akkorrendkivüli dolog.
A háború vitte el, az ám.
Soha ne háborúskodjatok!

Besorozták katonának,
hogy visszaszerezze a nagyobb hazát.
Nem tudta, hogy a haza ilyen nagy:
csak ment előre, ment, és a Donig meg sem állt.

Hogy mi lett a vége, mindenki tudja.
Nem lett nagyobb így sem a hazánk.
Aki elvett belőle, elvette újra.
S én elvesztettem egy apát.

Róla sokszor elképzeltem,
hogy egyszer megjön Oroszországból.
Ez nem volt olyan elképzelhetetlen,
hisz visszajött azóta sok hadifogoly.

De anyám mindig is tudta,
hogy meghalt a férje, meghalt igazán.
Apa gyűrűje és minden papírja
megérkezett postán.

Egy kis pénzhez jutott ötvenkilencben,
s a holttestet hazahozatta.
Azóta a kecskeméti temetőben
nyugszik az édesapa.

A sírjához néha elmegyek:
Már húsz évvel idősebb vagyok nálad, Apám.
Neked köszönhetem, hogy voltam kis gyerek,
s most úgy siratlak, mintha a fiam volnál,
úgy siratlak, mintha a fiam volnál.

Vissza a dalaim menüjére